
1984
Néhány napja már 2014-et írunk, harminc év telt el 1984 óta, talán jó alkalom arra, hogy felidézzük mi is történt valójában harminc évvel ezelőtt a George Orwell által megjósoltakhoz képest.
A Frankie goes to Hollywood Relax című száma heteken át vezeti a Brit toplistákat, Magyarországon ebben az évben jelenik meg az Afrika a KFT-től.
Brunei 1984-ben nyeri el függetlenségét, ezután húsz évig, 2004-ig nem ülésezik a kinevezett parlament. A Brit hadsereg a mai napig az ország területén állomásozik – a szultánnal kötött megállapodás szerint -, az ország nyugati felében található olajmezők védelmére.
Január 27-én, egy Pepsi reklám forgatása során leég Michael Jackson haja. Egyes források szerint Jackson ezután kezdte plasztikáztatni magát és a baleset után alakul ki gyógyszerfüggősége is. A sztár novemberben csillagot kap a hírességek útján Hollywoodban.
Február 14-én Elton John feleségül veszi Renate Baluel-t. A házasság négy évig tartott, 1988 november 18-án bontják fel, miután úgy érezték, nem titkolhatják tovább Elton John szexuális irányultságát.
Áprlis 28-án nyit a Skála Metró, a füstüveggel borított épület talán máig Budapest meghatározó épületei közé tartozik.
Az IRA bombamerényletet kísérel meg Margareth Thacher ellen, aki ebben az évben Magyarországra is ellátogat.
Október 31-én meghal Indira Ghandi, akit saját szikh testőrei gyilkolnak meg.
1984 december 3-án Indiában, Bhopal város (Madhja Prades állam) közelében a Union Carbide cég egyik leányvállalata negyven tonna metil-izocianát gázt bocsájt ki egy baleset során. A balesetben közel háromezer ember azonnal életét veszíti, később még körülbelül húszezren halnak bele a mérgezésbe.
1984 olyan (kultusz)filmekkel gazdagította a világot, mint a Szellemirtók, Indiana Jones és a végzet temploma, A smaragd románca, Karate Kölyök, Terminátor és Rémálom az Elm utcában.
Sziklai Frigyes
Forrás: Internet